APCSEL 2
FELHÍVÁS AZ IMÁRA!
Imádkozzunk Magyarországért, mert ez a hazánk. Amerikáért, rengetek áldást adott Isten általa a világnak. Izraelért, Ők az Isten kiválasztott népe.
“Nem hiába való az igazak buzgóságos könyörgése”
Kezdetben volt az Ige és Isten volt az Ige. Ki üresítette magát és testben lejött ide. Ezért szeresed a Fiút és szeresed az Atyát szelleme által kiáltsad, hogy Drága Abba Atyám.
Most már tudod ki a Fiú és tudod ki az Ige, nyisd ki a szívedet, és mond neki, gyere be. Akkor meglátott a Fiúd és meglátod az Atyát Szelleme, által kiáltsad, hogy Drága Abba Atyám
Részlet SzabóAzusa: Kezdetben című dalából
A SZENT SZELLEM KITÖLTETÉSE
Apostolok cselekedetei 2.-rész:
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak.
2. És lett nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és elteli az egész házat, a hol ülnek.
3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ül mindenikre azok közül.
4. És megtelnek mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdenek szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
5. Lakoznak ott pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
6. Minekutána pedig ez a zúgás lett, egybegyűl a sokaság és megzavarodik, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
7. Álmélkodnak, pedig mindnyájan és csodálkoznak mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
8. Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
9. Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
10. Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
11. Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
12. Álmélkodnak pedig mindnyájan és zavarban voltak, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie?
13. Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
14. Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemeli szavát, és szól nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
15. Mert nem részegek ezek, mint ti állítjátok. Hiszen a napnak harmadik órája van;
16. Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
17. És lesz az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
18. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
19. És teszek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
20. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja.
21. És lesz, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtarttatik.
22. Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
23. Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltetek:
24. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia.
25. Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
26. Annak okáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annak felette az én testem is reménységben nyugszik.
27. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
28. Megjelentetted nekem, az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.
29. Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
30. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székébe,
31. Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
32. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
33. Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
34. Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
35. Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
36. Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
37. Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeserednek, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38. Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
39. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
40. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
41. A kik azért örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkednek; és hozzájuk csatlakozik azon a napon mintegy háromezer lélek.
42. És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
43. Támad pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
44. Mindnyájan pedig, a kik hisznek, együtt voltak, és mindenük közös volt;
45. És jószágukat és marháikat eladogatták, és szétosztogatták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
46. És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek eledelben örömmel és tiszta szívvel.
47. Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
Akik hisznek az Úrnak ördögöket, űznek betegekért, imádkoznak és nem élnek a bűnnek. Hanem olyanok lesznek, mint a folyó mellet a fa meghozza a gyümölcsét, és nem hervad el soha.
Részlet SzabóAzusa: Kezdetben című dalából