RON KENOLY
FELHÍVÁS AZ IMÁRA!
Imádkozzunk Magyarországért, mert ez a hazánk. Amerikáért, rengetek áldást adott Isten általa a világnak. Izraelért, Ők az Isten kiválasztott népe.
“Nem hiába való az igazak buzgóságos könyörgése”
Épp a napokban számolgattuk a feleségemmel, hogy Ron Kenoly hány éves és el voltunk keseredve, hogy már 66 nem valószínű, hogy ebben a világban még találkozhatunk vele. De én erre azt mondtam nem olyan biztos, mert vannak csodák. Most figyeljetek!!! Pár percre, erre a kijelentésre Isten megadta a választ, ugyanis az interneten olvastam, hogy Ron Kenoly 2010. 06. 19.-én Magyarországon fog koncertezni.
De ki az a Ron Kenoly?
Dr. Ron Kenoly (1944. December 6.-án születet Coffeyville, Kansasben.) amerikai gospel énekes. A gospel zene koronázatlan királya, dalszerző, gitáros dicséretvezető és lelkipásztor. Zenéjével, előadásával Isten jelenétét közvetíti az emberek számára. Célja, hogy minél többen megismerjék Isten kegyelmét, akaratát és szeretetét. Igényesen hangszerelt zenekar és nagy kórus kíséri páratlan lágy hangját. Nagykövete a Jubilee Christian Centernek.
Mi az a Jubilee Christian Center?
Ez a legnagyobb nem felekezeti gyülekezet vezető lelkésze Dick Bernal. 14000 tagja van az anya gyülekezetnek amihez még öt kisebb gyülekezet tartozik. Ron Kenoly mellett még többek között tagja a gyülekezetnek TD Jakes.
Bár hazánkba egy kisebb zenekarral és kórus nélkül jött de mégis elmondhatjuk, hogy Istenszolgáját jelek és csodák követik. Ha egy szál gitárral ment volna fel a színpadra, akkor is ott lett volna Isten dicsessége. Magyarország volt elmondása szerint a 109.-ország ahol koncertet és zenés Istentiszteletet adott. Szolgálata alatt több ezren fogadták el Jézust Krisztus személyes Megváltójuknak többek között hazánkban is. Nekem és családomnak egy felejthetetlen élményt adott és még közelebb kerültünk Istenhez. Együtt énekeltük vele az ismert dalokat, amit már megtérésünk óta ismerünk és szerettünk. Sokak nevében elmondhatjuk, hogy szinte családtagunknak tekintjük Ron Kenolyt, mert nap, mint nap hallgatjuk otthonainkban az Ő általa szerzett dalokat, amiről meggyőződésünk, hogy a Szent Szellem által íródtak.
Ahogy elkezdte a Jesus is alive című dicséretet körülöttem eufórikus állapot alakult ki.
Ron Kenoly roppant jó fej, humoros és tele van Krisztusi szeretettel.
Ott volt a három fiából kettő, akikre azt mondta „Ők az én szerelmes fiaim, akiben gyönyörködöm.” Van is miért, mert olyan tűzessen énekeltek, hogy szinte izzott a levegő körülöttük.
Számomra nagy megtiszteltetés, hogy Ron Kenoly kétszer kezet fogott velem és szinte fél méternél is közelebb állt hozzám.
Ezt az ember Magyar viszonylatban Balogh Ferenchez tudnám hasonlítani Ő Hit Gyülekezete dicséret vezetője.
Nagy áldás Magyarországnak az Ő látogatása zenéje és imája.
Isten áldja meg Ron Kenolyt és a családját és adjon neki hosszú áldott életet. Bövölködést anyagi biztonságot bölcs és unokákkal teli öregkort.
Köszönet Istennek, Jézusnak a Szent Szellemnek és Ron kenolynak.
SzabóAzusa

Dr. Ron Kenoly